Rétvári: a napokban megkapják a háziorvosok a 130 ezres praxistámogatást

A napokban megkapják a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátó fogorvosok a havi 130 ezer forintos praxistámogatást, amely március 1-jétől jár nekik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár az orvosi kamara elnökével közösen tartott szerdai, budapesti sajtót
Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

570 millió forintos felújítási támogatást kap a váci Szent Kereszt ferences templom

Kormányzati döntés értelmében 570 millió forintos felújítási támogatást kap a váci Szent Kereszt ferences templom - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Vácon.

Rétvári: méltóan kell megemlékezni az első világháború áldozatairól (2. rész)

Méltóan kell megemlékezni az első világháborúban elesettekről, mivel ők a legnagyobb áldozatot hozták azzal, hogy az életüket adták a hazájukért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Vácon.

Rétvári: méltóan kell megemlékezni az első világháború áldozatairól

Méltóan kell megemlékezni az első világháborúban elesettekről, hiszen ők a legnagyobb áldozatot hozták azzal, hogy az életüket adták a hazájukért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Vácon.

Kormány: a fizetőssé tétel és a privatizáció jellemzi az ellenzék egészségügyi terveit

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a fizetőssé tétel és a privatizáció jellemzi az ellenzéki pártok egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseit.

Emmi: szerb miniszterekkel tárgyalt Rétvári Bence

Szerb miniszterekkel tárgyalt családtámogatásról, valamint felsőoktatási és kulturális ügyekről a magyar-szerb kormányülés keretében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

Rétvári: 2019 végére már járni fognak a váci vonalon az emeletes motorvonatok

A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden, Vácon.

Rétvári: Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud nyújtani

Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, csütörtökön Budapesten.

Rétvári: gyermekétkeztetésre 79 milliárd, ingyenes tankönyvre 12 milliárd jut idén

Szociális gyermekétkeztetésre az idei költségvetésben 79 milliárd forint, ingyenes tankönyvre pedig 12 milliárd forint jut - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rétvári: még két hétig lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjakra

Még két hétig jelentkezhetnek az egészségügyi szakképzésre beiratkozott tanulók az ápolói ösztöndíjakra, amelyek fontos eszközei az egészségügyi szakdolgozói utánpótlás biztosításának - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek.

Rétvári: jövőre közel 80 milliárd forint jut gyermekétkeztetésre

A 2010-es 29 milliárddal szemben, jövőre már 79 milliárd forint használható fel gyermekétkeztetésre - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki Műsorában.